Jelentős értékű állami keretmegállapodás nyertese a Delta

Keretmegállapodás nyerteseként hirdette ki a Delta Systems Kft.-t a Digitális Kormányzati Ügynökség, amely alapján a vállalat a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújításának, bővítésének feladatait láthatja el, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatásokat is teljesíthet.

A Delta Systems Kft.-t nagy összegű keretszerződés kötésére írányuló eljárás nyerteseként hirdette ki a központosított informatikai közbeszerzések lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. Az 5,5 milliárd forintos keretösszeget is meghaladó megállapodás a hatályba lépéstől számítva 24 hónapra jön létre. A keretmegállapodás nem kínál automatikusan megrendeléseket: az intézmények felmerülő igényeik alapján versenyeztetik újra a konkrét beszerzéseket a keretmegállapodásban részes konzorciumok között.

A keretmegállapodás lehetőget nyújt az érintett állami szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújítására, bővítésére, kiegészítésére, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítésére. A VMware szoftver intézményi környezetben támogatja a virtualizációt, segítségével az operációs rendszerek és a segédprogramok gördülékenyebben működtethetők.

A Delta Systems Kft. jelentős tapasztalattal bír a VMware szoftverlicencek kezelésében, rendelkezik a közbeszerzés alapfeltételei között szereplő VMware Advanced partneri szintű minősítéssel is.

Kiemelt fontossággal bír számunkra a közbeszerzés elnyerése, Magyarország egyik vezető rendszerintegrátoraként készen állunk projektek megvalósítására. Vállalatunk jelentős tapasztalattal rendelkezik a VMware szoftverlicencek kezelésében, amely hatékonyan hozzájárul az együttműködés sikerességéhez
– emelte ki Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója.
© 2026
Delta Systems Kft.

Developed by SOLAR STUDIOS

Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

Összes elfogadása Csak a szükségesek elfogadása